Természeti adottságok és viszonyok
A térség dönto részét az Észak-Bácskai lösz- és a Kiskunsági Homokhátsági területek és kisebb részben a Duna-menti síkság alkotja. Az Észak-Bácskai löszhát, a déli országhatáron átnyúló tájegység, hazánk egyik legjobb mezogazdasági termoterülete.
A terület kisebb része 80-90 m-es (Balti feletti) tengerszint magasságon, dönto része 100-120 m-es magasságon helyezkedik el. A térség földtani viszonyait jellemzi, hogy az oskori alapkozet 590- 2500 m mélységben helyezkedik el, a felhalmozott rétegekben lösz, futóhomok és humusz képzodmények vannak.
Az idojárást a kontinentális éghajlat és részben a sajátos helyi földrajzi viszonyok alakítják. Az átlaghomérséklet eloszlása egyenletes, értékének sokéves átlaga 10,4-10,8 C o között mozog. A szélsoséges események, a 35C o -ot meghaladó nyári melegek (a hoségnapok száma 22-26) és a -25C o alatti téli fagyok gyakoriak. Felso-Bácska az ország legmelegebb vidékei közé tartozik, a napfényes órák száma meghaladja a 2000-et. A térség mérsékelten csapadékos, az éves mennyiség a 600- 650 mm egyenetlen éves eloszlással. A hótakarós napok száma sok év átlagában 30-40 nap között változik. A párolgás átlagos értéke szabad vízfelületen 650- 750 mm , meghaladja az átlagos csapadék mennyiségét. Az uralkodó szélirány észak-nyugati.
A Dunavölgyi terület felszíni vízzel boven ellátott, vízgazdálkodási szempontból rendezett terület. A területet jól ellátó kettos hasznosítású csatornák rendszere nem csak a vízelvezetésnek, hanem a vízhasznosításnak is jó lehetoséget biztosít. A térség mezogazdasági vízhasznosítási igényei mind vízmennyiségi, mind vízminoségi oldalról egyaránt minden korlátozás nélkül kielégítheto. A térségben található Igali vízrendszer még szintén elsosorban a vízelvezetés célját szolgálja. A Margitta-szigeti vízrendszer azonban már egy jól kiépített vízgazdálkodási egység, vízelvezetésre, öntözésre, halgazdálkodásra egyaránt használható, vagyis komplex vízgazdálkodási igények kielégítésére alkalmas. A térségben lévo kisebb tavak, lefuzodött tószeru holtágak üdülési, természetvédelmi, halászati célokat szolgálnak.
A talajvízkészletek használata a térségben minimális. A kistérség hátsági részein rétegvizet a kavicsos-homokos rétegöszlet tartalmaz, mely 75-80 méteres szinttájon található. A térségben számottevo partiszurésu vízkészlet áll rendelkezésre. A Duna mentén mintegy 1,5 km-es sávban található pleisztocén kori kavicsterasz vízkészlete mint gyorsan megújuló készletnek a távolabb fekvo vízhiányos területek ivóvízellátásában is nagy szerepe lehet. A kitermelheto víz vas, mangán és ammónia tartalma miatt ivóvízcélú felhasználás esetén kezelésre szorul. A terület mélységi vízkészlete számottevo. A térségben végzett kutató fúrások 600 m-t meghaladó mélységekben magas sótartalmú vizeket tártak fel. Több helyen a magas sótartalom magas hofokkal is párosul. A térségben két településen, Dávodon és Nagybaracskán a hévízkészletre fürdo létesült. A hévízkészletek védelme és a magas sótartalmú vizek használat utáni elhelyezésének környezeti veszélye egyaránt indokolja, hogy ezekhez a készletekhez csak átgondolt, többirányú, komplex hasznosítás megvalósítása esetén szabad nyúlni.
A Bácsalmási kistérség vízgazdálkodása lényegesen mérsékeltebb a terület hátsági jellegébol adódóan. A Felso-Bácskai terület hátsági részének vízrajza szegényes. A löszhát területét a Kígyós vízrendszer alacsony vízhozamú csatornái hálózzák be. Elsodleges funkciója a belvízelvezetés.
A Jánoshalmi kistérség területe a Kígyós fogyujto vízgyujtojéhez, hidrogeológiai szempontból a hátsági területekhez tartozik. A kistérség felszíni vizekben szegény, belvíz veszélyeztetettségi szempontból közepesen veszélyeztetett kategóriába tartozik. A térség vízelvezeto rendszere (társulati, üzemi csatornán) megfeleloen kiépült. Vízhasznosítási szempontból a terület kedvezotlen adottságú, a térségben kiépített, illetve tervezett öntözorendszer, valamint felszíni vízkivételi hely nincsen. A Jánoshalmi kistérséget is érinti a Homokhátság vízpótlásának problémája.